Mik a veszélyei az otthoni weboldalkészítésnek? Okuljunk más emberek baklövéseiből!

Mik a veszélyei az otthoni weboldalkészítésnek? Okuljunk más emberek baklövéseiből! A közelmúltban kisegítettem egy bioboltban hat hónapon át, eladó voltam és mindenes egy személyben, és ha a szükség úgy hozta, a felettesem messziről vezényelte a munkálatokat. Ez a bolt a fővárosunk talán legforgalmasabb utcájától pár ház távolságra, egy pici mellékutcában helyezkedett el. Sajnos ebben a kerületben tilos volt olyan táblát kihelyezni, ami belóg az utca síkjába, és mindehhez még egy pici üzlet kirakat is társul, amit alig lehet észrevenni, és ne is említsük azt a cégtáblát, ami hiába nyúlt be az utcasíkba, a szomszéd jóval nagyobb táblája pont eltakarta. A gyalogosok – még aki nap mint nap is megteszi azt az utat az üzlet előtt – elenyésző hányadának volt tudomása a boltról. Bárcsak észrevették volna a boltot, hiszen olyan igényeket tudunk kiváló minőségben, ám nem drága árfekvésben kiszolgálni, amit a környékünkön senki más. De sajnos nem vettek észre. Én már rögtön a munkába állásom után pár nappal felismertem, miért történt ez így: a bolt tulajdonosa szoftverfejlesztéshez is értett, így aztán számára evidens volt, hogy a bolthoz köthető weboldal készítés és karbantartás is olyan feladat, amivel ő simán meg tud birkózni. Ezért hát készített is a saját maga részére egy weboldalt, [...]